A fásli
2020. január 22. írta: Tóth Ivett Lymphie

A fásli

Régebben azt a címet adtam volna ennek a bejegyzésnek: A gyűlölt fásli. A mai napig viszket benne a lábam, nyáron meleg, télen nem tudok rá cipőt húzni. Viszont valahogy mégis megbarátkoztam vele. Már nem utálom. Mert tudom hogy segít.

A borítóképen az a pillanat látható, amikor lebontom. Látszik, hogy milyen szépen helyrehozza a lábam, (leszámítva a kis bemélyedéseket, amit a Mobiderm okoz - de az elmúlik 1-2 órán belül a kompressziós harisnya alatt)

Ha centiméterekben gondolkodunk, a legtöbb centitől a fásli segített megszabadulni. És ezért hálás vagyok.  Szóval fáslizzatok!

Nekem a következő "recept" vált be a fásli viselésére:

1. Napi kb. 6-8 órát töltök fásliban. Hetente kb. 1x kimarad egy nap - amikor nem fáslit, akkor egyébként kompressziós harisnyát hordok nap közben.

2. A gyógytorna gyakorlatokat először rögtön fáslizás után szoktam elvégezni, a második kört pedig az előtt, hogy levenném.

3. Nekem szokásom "bivalyerősen" feltekerni a fáslit. Az elmúlt több mint egy év alatt már kitapasztaltam, általában azon a határon mozgok, hogy érezzem, mint egy támasztékot, de még ne fájjon a viselése. Arra mindig ügyelek, hogy a kompresszió alulról felfelé csökkenjen.

4. Fáslizás előtt mindig alaposan bekenem a lábam (a Dél-Pesti Centrumkórház Lymphoedéma osztályán fel is írnak nyiroködémásoknak krémet), és hagyom hogy egy pár percig beszívja a lábam, mielőtt nekiállnék a tekercselésnek.

5. A fáslizás elég összetett folyamat. Én a lábujjaim közé 4 cm-es Mollelastot tekerek kb. így (annyi különbséggel, hogy én nem tekerek rá ennyiszer egy lábujjra): https://www.youtube.com/watch?v=SkkZl__RHoM

Aztán a lábamra kerül a 8 cm-es csőgéz ez a talpam közepétől a csípőmig ér. 

Kipróbáltam a Mobiderm fáslit. Nekem nagyon megtetszett, most már a második tekercset nyüstölöm. Így néz ki: https://www.thuasne.com/sites/default/files/styles/liste/public/imports/product-bdmob-bdmob-105e2115a980e7f.jpg?itok=r-6vn5Na

Ez kerül a csőgézre, a felhelyezéséről pedig itt egy videó (a videóban a teljes fáslikészletet használják, de a teljes szet elég drága, így én csak a 1,5 cm-es kockákkal ellátott Mobiderm fáslit veszem meg, és azt egészítem ki a receptre kapható fáslikkal): https://www.youtube.com/watch?v=2LJDZXAoisg

Ennek a tetejére kerül a kalászosan feltekert rugalmas fásli, a lábfejemnél, bokámnál 5 cm-es, a lábszáramon 8, a combomra két tekercs 10 cm-es. Végül az egészet egy tekercs 10 cm-es fáslival fedő kötésként beburkolom, olyan 2 cm-es átfedésekkel csak simán  körbetekerem, nem kalászolok.

A Mobiderm alá a bokáimhoz kívülre és belülre is teszek még 1-1 vesepárnát.

Nagyon sokat kísérleteztem, mire ez a kötési módszerem kialakult. Amikor a nyiroködéma kezelésemet elkezdtem fogalmam sem volt róla mennyiféle fásli és kiegészítő létezik. Érdemes minél többet keresgélni, próbálgatni. Én minden új módszert és eszközt megbeszéltem a gyógytornásszal, aki tanította a fáslizást és nagyon készségesen segített. Kitárgyaltuk, hogy az egyik fajta miért működhet, a másik miért nem. Szóval örülök, hogy számíthattam rá ebben.

6. Miután levettem a fáslit a család bármelyik tagját bátran megkérem, hogy segítsen feltekerni azt. Fontos, hogy tudjunk segítséget kérni és álljunk ki magunkért. Most a félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy nem egyfajta követelőzésre gondolok. Hanem egy önsajnálat nélküli, tisztán a jelen állapotunkból adódó hozzáállásra. Nem kell elvárni, hogy a másiknak eszébe jusson megkérdezni, Ő nem él nyiroködémával. Ez lehet, hogy csak nekem volt nehéz az elején, de ha nem, akkor én is szeretnélek megerősíteni bátran állj ki magadért. Ha nagyon dagad a lábad, ne állj tovább a mosogató mellett. Kérj meg valakit, hogy csinálja meg. De ilyen kisebb dolgokban, mint a fásli feltekerés is lehet segítséget kérni.

A fáslival kapcsolatban még az elején említettem, hogy nagyon viszket benne a lábam. Erre B1 vitamint javasoltak, ami valamelyest enyhített a tüneteimen.

Szóval a fásli hasznos, a kompressziós harisnyát egyáltalán nem helyettesíti. Sőt, a fásli a gyógymód, tapasztalatom szerint a kompressziós harisnya csak a tünetek rosszabbodását lassítja.

Ti hogyan fásliztok? Van valami praktikátok?

A bejegyzés trackback címe:

https://nyirokoedematippek.blog.hu/api/trackback/id/tr3115414250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása